Címjegyzék
MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG
HÍREK
ELNÖKSÉG
MEGYEI SZÖVETSÉG
MUNKATÁRSAK
BIZOTTSÁG
HÍREK
Emlékezés – a Dunaferr triplázásai
2020.05.22. Szövetségi élet

Sorozatunkban a közel- és távolabbi kézilabdamúlt egy-egy felejthetetlen időszakára, bravúros teljesítményére tekintünk vissza. Ezúttal a Dunaferr női csapatának 1997-99 közötti időszakára emlékezünk.

A női NB I-ben 1979-től szereplő dunaújvárosi női együttes egészen az 1993-94-es idényig középcsapatnak számított, az ekkor elért 4. helye, majd az egy évvel később elnyert KEK-trófea révén a folyamatosan erősödő klub azonban szintet lépett, de a dimenzióváltás, azaz a honi elsőség begyűjtése váratott magára. A csapat egyre feljebb tornázta magát az első osztály tabelláján, ám még az 1996/97-es szezonban is úgy lett ezüstérmes, hogy tetemes, hat pontos hátránnyal zárt a magyar válogatott magját adó Ferencváros mögött. 1997. május 21-én a klub Zsiga Gyulát nevezte ki vezetőedzőnek. A tréner korábban a Vasassal szerepelt már BL- és City-kupa fináléban is, ám csapata mindkétszer veszített. Ekkor érkezett Dunaújvárosba az amúgy is erős játékoskerethez többek között a kapus Farkas Andrea, a balátlövő Mátéfi Eszter, a beálló Bohus Beáta és a védőspecialista Oblisz Anita.
Az új edzővel és a felfrissített játékoskerettel – ne feledjük, akkor már több éve a csapat meghatározó tagja volt Bojana Radulovics, vagy éppen Siti Beáta – az együttes szárnyalni kezdett.
A Dunaferr a bajnokságban nem tudott hibázni, mind a 26 találkozóját megnyerte, a Ferencvárost hazai pályán 27-23-ra, idegenben 26-22-re győzte le. Érdekesség, hogy 1998 tavaszán a válogatottat is a két élcsapat edzői, Zsiga Gyula és az FTC-mester Németh András irányították társ-szövetségi kapitányként.
Az EHF-kupában nem tudott hibátlan maradni az együttes, de ezt senki nem bánta. A horvát Szamobort a nyolcaddöntőben oda-vissza felülmúlta, a norvég Byasen már keményebb diónak bizonyult, legalább is idegenben (23-24), ám hazai pályán keresztülgyalogolt riválisán az Újváros (35-19), hogy aztán az elődöntőben a spanyol Elda Prestigio se okozzon gondot számára (35-23, 26-26). A fináléba kisebb meglepetésre a másik ágról a szlovák Besztercebánya jutott be, a Dunaferr pedig már a döntő első, idegenbeli találkozóján megalapozta végső sikerét, hiszen – Radulovics nyolc találatának is köszönhetően – 26-22-re győzött. 1998. május 16-án gálaelőadásra gyűltek össze az újvárosi szurkolók, és nem is kellett csalódniuk, Zsiga Gyula csapata 34-27-re győzött, elhódítva ezzel az EHF-kupát! A tréner elmondta: „Csapatunk az elmúlt időszakban nagyon sokat fejlődött, erősödött, ennek köszönheti a sikersorozatot. A következő évadban a BL-ben indulunk, de ahhoz, hogy ott is sikeresek lehessünk, erősítenünk kell.”
Előbb még a csapat előtt állt Szekszárdon a Ferencváros elleni Magyar Kupa-döntő, amelyet az újvárosiak büntetőkkel megnyertek (23-23 után 26-24), igaz, a hajrában előfordult, hogy az FTC hármas(!) emberhátrányban játszott. Huszonkét év után talán már elmondható, és az akkori győztesek örömét sem rontjuk el azzal, ha megjegyezzük: nem a játékvezetők remekléséről szólt az 1998-as szekszárdi kupadöntő… A Dunaferr sikerének értékét ez nem csökkentette, hiszen Radulovicsék tripláztak: ahol csak elindultak, nyertek. És hol volt még a vége?!
Az 1998/99-es szezonra néhány fiatal játékos mellett az FTC-ből Takács Gabriella érkezett a balszélre a Dunferrhez, az együttes magja viszont változatlan volt. Az előző szezonhoz képest 1999 februárjáig nem tűnt ellenállhatatlannak a csapat, az FTC otthonában remek találkozón döntetlent játszott, ám bajnoki címét nem fenyegette veszély, két ponttal zárt a Ferencváros előtt, jobb egymás elleni eredménnyel ez voltaképpen három pontnyi előny volt, és végül a Magyar Kupát is behúzták Farkas Andreáék, a hazai pályán lejátszott fináléban 31-25-re verték a fővárosi zöld-fehéreket.
Ennél jóval nagyobb hullámvasutazás jellemezte az együttes BL-útját. A BEK-et, illetve a BL-t 1989-98 között hétszer megnyerő, címvédő osztrák Hypo a csoportkörben kétszer is egy góllal győzte le Sitiéket (26-27, 23-24), de a román Valcea ellen is megszenvedett a csapat (24-21, 24-23).
A BL-csoportkört követően azonban a Dunaferr számára mintha új sorozat kezdődött volna, amely nem a párharcok magabiztos megnyeréséről szólt, hanem a hallatlan küzdeni tudásról és -akarásról. A negyeddöntőben a dán bajnok Ikast ellen a hazai pályán elért 28-23 jó eredménynek tűnt, ám a visszavágón a 38. percben 19-11-re, két perccel később 21-13-ra a dánok vezettek, innen azonban – ahogy Zsiga Gyula fogalmazott – Münchhausen báróként húzta magát ki a bajból az együttes, és az utolsó húsz percet 9-4-re nyerve végül a számok alapján biztosan jutott tovább a 25-22-es vereséggel, még úgy is, hogy a térdét fájlaló Radulovics szinte alig tudott pályára lépni.
A dráma tovább tetőzött a Hypo elleni elődöntőben, pedig a 24-20-as idegenbeli vereség nem azt sugallta, hogy sok esélye lenne a Dunaferrnek a döntőbe jutásra, az akkor éppen Kovács László által edzett osztrák sztáralakulatot ráadásul ritkán győzték le öt góllal abban az időben, legfeljebb akkor, ha mindez a továbbjutását nem fenyegeti. Efféle bravúrt 1999 előtt 1996-ban vitt véghez csapat az osztrákok ellen, akkor a horvát Kapronca 17-13-as vereségét követően nyert hazai pályán 25-20-ra – a Podravkának akkor ez BL-győzelmet jelentett. A visszavágó előtt azonban valami mintha lett volna a levegőben, még akkor is, ha a sérült Radulovics nem játszhatott. Először került sor kézilabda-mérkőzés az újvárosi Jégcsarnokban, négyezer őrjöngő néző előtt, és a fesztültséget nem viselte mindenki jól. Óriási perpatvar támadt abból, hogy a csalódott és feldühödött Hypo-vezér, Gunnar Prokop nekiesett a Dunaferr elnökének, Szabó Józsefnek. A magáról megfeledkezett osztrákot a biztonságiak választották le a magyar klubvezetőről, a dolog természetéből fakadóan némi lökdösődés kíséretében. A Hypo ráadásul óvott is, mivel a klub véleménye szerint egy óra-visszaállítás miatt 12 másodperccel tovább tartott a meccs. Az óvást elutasították. A Dunaferr 100 ezer schillinges büntetést kapott, egy vétkesnek talált rendezőt és Szabó József klubelnököt pedig egy évre eltiltották az egyesület nemzetközi mérkőzéseinek látogatásától. Az EHF korifeusainak döntése alapján Gunnar Prokopot ártatlannak vélték. Lelkük rajta…
A találkozó azonban nem emiatt maradt leginkább emlékezetes. A Dunaferr sokáig szenvedett, a szünetben két góllal vezettek az osztrákok, és a vége előtt tíz perccel is 20-20 volt az állás, nem sok jel mutatott arra, hogy magyar örömünnep lesz a vége. Majd jött Siti, Mátéfi, no meg a fenomenálisan védő Farkas Andrea, a rendes játékidő vége előtt hét másodperccel pedig 23-20-as újvárosi vezetést mutatott az eredményjelző, amikor Mátéfi hetest lőhetett. Az erdélyi születésű, vb-ezüstérmes és olimpiai bronzérmes klasszis addig ötből ötöt lőtt be, és a hatodiknál sem hibázott. 24-20, teljes meccsnull lett a rendes játékidő vége, a BL-döntőbe jutást büntetők döntötték el. Az első öt sorozatot követően 4-4 volt az állás. Ekkor már egy hiba is végzetes lehetett. Karkut a felső lécre pattintott, de Balogh nem tette fel a pontot az i-re. Morhammer bevágta, így óriási súly nehezedett Simicsre, de ő elbírta. Vaszkova rettenetesen rosszul lőtt, fölé. Mátéfi másodszor állt oda döntő helyzetben, négyezren skandálták a nevét, de ez sem volt elég. Farkas ezt követően kitalálta Bozsovics gondolatát, és jött Takács Gabriella. Egy lövőcsel, aztán még egy, lendült a kar – és a labda ott táncolt a hálóban! Takács Gabi pedig futásnak eredt. Nyomában az egész csapattal, fülében ezrek örömittas ordításával. A döntőbe került a Dunaferr! Aki ott volt, nem felejti, aki televízióban látta, az sem, és arra talán már nem is emlékeznek sokan, hogy a mérkőzést egy már régen jobblétre szenderült sportcsatorna-kísérlet, a Hungarosport közvetítette.
A finálét sokan ujjgyakorlatnak gondolták a szlovén Krim Ljulbjana ellen, és az újvárosi finálé első félideje alapján annak is tűnt, Bohus álomjátékkal rukkolt elő, a Dunaferr pedig szünetre tetemes előnyt harcolt ki (16-11). Fordulás után feléledt a Ljubljana, és csupán 25-23-ra kapott ki. Mindez a visszavágó előtt az Újvárost sem altatta el, és a szlovén fővárosban nagyon bátran, profin játszott a magyar együttes, a kettős győzelemre is jó esélye volt, végül 26-25-ös vezetést követően a Dunaferr már ünnepelt, amikor egy pontot még megmentett a Krim, ez azonban nem változtatott semmin, BL-győztes lett a magyar csapat!
Zsiga Gyula így értékelte a sikert: „A BL-sorozatról két momentum jut eszembe a mai napig is. Az egyik a Hypo elleni hazai elődöntő, annak a hangulata, atmoszférája, azon belül is a hétméteres-párbaj. Azóta is borsódzik a hátam, ha rá gondolok. A másik momentum az a pillanat, amikor Ljubljanában a döntő előtt a csarnoknál fogadtak minket a szurkolóink. Ezek után nem jöhettünk haza a kupa nélkül.”
A slusszpoén még hátra volt: 1999 szeptemberében a Viborgban rendezett európai Szuperkupa-döntőn az EHF-kupa-győztes dán házigazdákat és a KEK-címvédő norvég Baekkelagetset egyaránt 28-27-re győzte le a Dunaferr, így lett teljes a Grand Slam. Bár 1995-99 között négy év alatt a csapat a BL-t, a KEK-et, az EHF-kupát és az európai Szuperkupát is elhódította, a játékosok közül – és a címek kapcsán a magyar kézilabdázók összességét nézve is – egyedül Siti Bea volt tagja valamennyi együttesnek. Utolérni ebben az összevetésben pedig már soha senki nem fogja, hiszen a KEK megszűnt, az európai Szuperkupa-döntőt pedig jó ideje nem rendezték meg, avagy az ő rekordja egy csúcs az örökkévalóságnak.
Mai fejjel szinte elképzelhetetlen, ám jól jelzi a magyar női kézilabdázás akkori erejét, egyszersmind az azóta eltelt bő két évtizedben tapasztalt globalizálódást, hogy a mindent besöprő együttesben mindössze „másfél” külföldi szerepelt: az 1999-ben magyar állampolgárságot szerző, később magyarként olimpiai- és vb-ezüstérmes, Eb-bronzérmes, mindhárom nagy világversenyen gólkirálynő, kétszer a világ legjobbjának választott, és a határ mentén magyarok között (is) felnövő Bojana Radulovics, valamint a második számú kapusnak számító szlovák Mariana Hamerliková.
Az európai Szuperkupa-siker egyszersmind egy korszak végét is jelentette, hiszen a Dunaferr a sikerszériát az 1999/2000-es idényben nem tudta folytatni (a bajnokságot ismét az FTC nyerte, az újvárosiak pedig a legjobb nyolc között búcsúztak a BL-től), de ez már egy másik történet…

Liszkay Gábor

A Dunaferr mérlege a két szezonban:
NB I: 48 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség
Bajnokok Ligája: 9 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség
EHF-kupa: 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség
Európai szuperkupa: 4 mérkőzés, 3 győzelem, 1 vereség

A Dunaferr 1997/98-as és 1998/99-es bajnok- és Magyar Kupa-győztes, EHF-kupa-győztes (1998), Bajnokok Ligája-győztes (1999) és európai Szuperkupa-győztes (1999) együtteseinek tagjai:
Balogh Beatrix, Bohus Beáta, Csendes Edit, Farkas Andrea, Ferling Bernadett, Marianna Hamerlikova, Kerner Krisztina, Kocsis Erzsébet, Mátéfi Eszter, Oblisz Anita, Bojana Radulovics, Sávolt Erika, Simics Judit, Siti Beáta
Az 1997/98-as szezonban volt a csapat tagja: Mátyás Auguszta, Mezőségi Irén
Az 1998/99-es szezonban volt a csapat tagja: Brigovácz Nikoletta, Gáspár Gabriella, Kévés Renáta, Nagy Ivett, Pálffy Zsuzsa, Takács Gabriella

Edző: Zsiga Gyula

MKSZ
ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK
AMATŐR KÉZILABDA TANÁCS
FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG
AKKREDITÁCIÓ
TÁMOGATÓK
NEMZETKÖZI ÁTIGAZOLÁS
NEK - EDZŐKÉPZÉS
MKSZ SPORTTUDOMÁNYI TANÁCSADÓ TESTÜLET
KIADVÁNYOK
CÍMJEGYZÉK
FONTOS INFORMÁCIÓK
LINKGYŰJTEMÉNY
ANTIDOPPING
CSARNOKFELÚJÍTÁSI PROGRAM
FOTÓK
www.mksz.hu
- Főoldal
- Napi műsor
- TV közvetítés
- Fegyelmi
MKSZ
- Főoldal
- Hírek
- NEK - Edzőképzés
- Támogatók
- Elnökség
- Elnökségi határozatok
- Megyei szövetségek
- Adatvédelmi szabályzat
- Munkatársak
- Bizottságok
- NB I-es Liga
- Amatőr Tanács
- Felügyelő Bizottság
- MKSZ Támogatói Alapítvány
- MKSZ Sporttudományi Tanácsadó Testület
- Akkreditáció
- Nemzetközi átigazolás
- Kiadványok
- Címjegyzék
- Fontos információk
- Linkgyűjtemény
- Kézitörténelem
- Antidopping
- Csarnokfelújítási program
TAO Szakma Parasport, csörgőlabda Szenior sport
- Főoldal
- Hírek
- Dokumentumok
- Főoldal
- Hírek
- Főoldal
- Hírek
- Főoldal
- Hírek
Válogatott férfi felnőtt Válogatott férfi junior Válogatott férfi ifjúsági Válogatott férfi serdülő
- Főoldal
- Hírek
- Játékos keret
- Szakmai stáb
- Program, eredmény
- Statisztika
- Fotó
- Videó
- Főoldal
- Hírek
- Játékos keret
- Szakmai stáb
- Program, eredmény
- Statisztika
- Fotó
- Videó
- Főoldal
- Hírek
- Játékos keret
- Szakmai stáb
- Program, eredmény
- Statisztika
- Fotó
- Videó
- Főoldal
- Hírek
- Játékos keret
- Szakmai stáb
- Program, eredmény
- Statisztika
- Fotó
- Videó
Válogatott női felnőtt Válogatott női junior Válogatott női ifjúsági Válogatott női serdülő
- Főoldal
- Hírek
- Játékos keret
- Szakmai stáb
- Program, eredmény
- Statisztika
- Fotó
- Videó
- Főoldal
- Hírek
- Játékos keret
- Szakmai stáb
- Program, eredmény
- Statisztika
- Fotó
- Videó
- Főoldal
- Hírek
- Játékos keret
- Szakmai stáb
- Program, eredmény
- Statisztika
- Fotó
- Videó
- Főoldal
- Hírek
- Játékos keret
- Szakmai stáb
- Program, eredmény
- Statisztika
- Fotó
- Videó
Kézilabda versenyek Kézilabda versenyek - K&H férfi kézilabda liga Kézilabda versenyek - K&H női kézilabda liga Néhány link
- Főoldal
- Hírek
- Fotó
- Videó
- Napi műsor
- Küldés
- Edzőmérkőzések
- Főoldal
- Hírek
- Fotó
- Videó
- Főoldal
- Hírek
- Fotó
- kezitortenelem.hu
Gyermekbajnokság Kisiskolás bajnokság Régió válogatott bajnokság Kézilabda az iskolában
- Főoldal
- Hírek
- Dokumentum
- Határozat
- Fotó
- Főoldal
- Hírek
- Fotó
- Videó
- Főoldal
- Hírek
- Főoldal
- Hírek
- Videó
- Videó - szakmai
MKSZ - strandkézilabda Játékvezetés Európa Kupa versenyek - férfi Európa Kupa versenyek - női
- Főoldal
- Hírek
- Verseny, bajnokság
- Fotó
- Videó
- Youtube
- Dokumentum
- Oktatás
- Kapcsolat
- Főoldal
- Hírek
- Oktatás, képzés
- Szabályértelmező videóblokk
- Dokumentum
- Nemzetközi játékvezető, delegált
- Keret
- Bizottság
- Főoldal
- Hírek
- Fotó
- Videó
- Főoldal
- Hírek
- Fotó
- Videó
Velünk kerek a világ
- Főoldal
- Hírek
- Szakfelügyelők
- Dokumentum
- Fotó
- Videó
- Blog
- Szakmai anyag / dokumentum
- Szakmai anyag / videó